Rólunk

Történelmi visszatekintés

Az 1955-ben alakult Szeged Táncegyüttes Szeged legnagyobb létszámú és legrégebbi múltra visszatekintő hagyományőrző és hagyományápoló együttese, mely a város kulturális-közművelődési és művészeti életben évtizedek óta meghatározó szerepet tölt be. Az együttes tagjai elsősorban Szeged város gyermekei és fiataljai. Az együttes célkitűzése a Kárpát-medencei magyar és más nemzetek folklórhagyományainak ápolása, terjesztése, korszerű színpadi művek bemutatása.

Kiemelten fontos feladatnak érzik a határon túli magyar nemzetiségek hagyományőrzése mellett a velük és mellettük élő magyarok néptánc-hagyományainak és kultúrájának megismerését, színpadra állítását, ezzel is támogatva a határokon túli magyar nemzetiségek és az anyaország magyarságának kulturális emlékeinek feltárását, megóvását és közkinccsé tételét.

A Szeged Táncegyüttes közel 20 éve rendszeresen rendez nemzetközi néptánc fesztiválokat és találkozókat. Az évek során megszervezett fesztiválok évről évre vonzóvá tudják tenni az eseményt Szeged város lakóinak és a városba érkező turistáknak. A lelkes és motivált táncosok sokadalma, táncaik, a gyönyörű népviseletek mind-mind hozzájárulnak a fesztivál európai szintű színvonalához. Kitűnő alkalmat jelentenek a különböző kultúrák, népszokások megismeréséhez és megismertetéséhez.

Szeged városában három nagy kulturális intézménnyel van állandó kapcsolatuk. Rendszeres résztvevői a Szegedi Szabadtéri Játékok produkcióinak. A Szeged Táncegyüttes Szeged város valamennyi oktatási intézményével folyamatos kapcsolatban van, hiszen tagjai elsősorban ezekből az intézményekből kerülnek ki. Állandó résztvevői az általános- és középiskolai rendezvényeknek, programoknak. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata együttműködési megállapodás keretében támogatja az együttes működését.

Az elmúlt időszakban megkapták az amatőr együtteseknek adható valamennyi magyar kitüntetést. Céljuk, hogy ezeket gyarapítsák és Szeged város büszke lehessen rájuk. Számos generáció nőtt fel az Együttes falain belül. Az ország számos amatőr és professzionális néptáncegyüttesében találhatók olyan táncosok és neves koreográfusok, akik a Szeged Táncegyüttesben nevelkedtek és ismerkedtek meg az alapokkal. Rendszeres résztvevői a hazai és nemzetközi fesztiváloknak, bejárták egész Európát, de vendégszerepeltek Algériában, Dél-Koreában, Etiópiában, Japánban és Kanadában is.

Szervezeti felépítés

Az Együttes három fő részből épül fel, ezek név szerint: Szeged Táncegyüttes, Dr. Martin György AMI és az Alapítvány. A különböző intézmények egymástól eltérő, de létfontosságú feladatokat látnak el. Ezekről részletesen a hozzájuk tartozó menüpontok alatt olvashatnak.

Támogatóink